Fish

A Fish! magyar “hardpop” együttes.

A zenekar 1999-ben alakult meg, és néhány év alatt viszonylag ismertté vált a magyar könnyűzenei életben. Első EP-jüket, aminek Check out the sound volt a címe, 2001-ben adták ki, de az első nagylemez egészen 2006-ig váratott magára. A First of many kiadása óta az alapítók közül mára csak az együttes frontembere, Kovács Krisztián (becenevén Senior Hal) tagja a zenekarnak. 2009-ig – a Tessék EP-n kívül – angol nyelvű dalokat adtak ki, az akkor megjelent Csinálj egy lemezt című albumtól kezdve azonban magyar nyelven zenélnek. A 2010-es Mindenki király című EP-t ingyenesen letölthetővé tették, és az azóta megjelent kiadványaikat – többek között a 2011-es Sav című albumot – is csak szerzői kiadásban adták ki. Mára ingyenesen letölthetővé tették régebbi lemezeiket is, amik az együttes weboldalán érhetőek el. 2011-ben a zenekart jelölték a 2011-es MTV EMA legjobb magyar előadó kategóriájában.

Share

További zenekarok

The Griffins

The Griffins

A The Griffins zenekar egy 2011-ben alakult 5 tagú banda. Zenénkben fellelhető a pop, rock, rap és blues stíluselemek is. Szövegeink sokféle témával foglalkoznak, mindenki megtalálhatja dalaink közt a neki tetsző számot.

Middlemist Red

Middlemist Red

Psy-rock, a legjobb itthon

Cloud 9+

Cloud 9+

Lesszaggat, megpörget, magasba emel